Lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem, - hiszen olyan régóta nem írok már semmit -de most még az egyszer ki kell írnom magamból az érzéseket, amik kavarognak bennem hetek óta. Egy barátom sorai késztettek arra, hogy mégis itt kopácsoljak éjfél előtt, mert nincs a lelkemnek nyugalma."...lehet, hogy kell az Istennek egy kis segítség, mert elfeledkezett erről az ateista városkáról, vagy csak most derül ki, mennyire nem az, ha így ragaszkodik a tiszteleteséhez." Igen, hidegzuhanyként érte a városkánk lakóit a bejelentés, hogy valószínűleg elmegy tőlünk az a lelkész házaspár, akik olyan nyitottsággal és őszinte szeretettel fordultak felénk az első pillanattól kezdve, hogy az egy négyzetméterre jutó ateisták száma mintha csökkenő tendenciát mutatott volna. A szeretet valóban csodákra képes. Hét év alatt sok-sok munka árán olyan gyülekezetet kovácsoltak össze, hogy talán 60 éve volt ilyen. 60 éve nem volt 200 hittanos gyermek, akik rajongva szeretik a tiszteleteséket. Most mindenki döbbenten áll, mert nem hittük el, hogy ez megtörténhet. "Mit tegyünk?" -kérdezik az emberek. Gyűjtsünk aláírást, kérjük a város vezetését bírja jobb belátásra az egyházi vezetőket, vagy kérjük őket magukat, hogy maradjanak? Kérdések, válaszok nélkül, hiszen az egyszerű embernek olyan érthetetlen, hogy egy igei elhívásra, a legfelsőbb utasításra szó nélkül engedelmeskedik valaki. Nem szoktunk hozzá. A harcra, az ellenkezésre, az alkudozásra szoktunk, mérhetetlen önzőségünk miatt. Most amikor telefonok hada, beszélgetések sorozata után vagyunk a miérteket keresve, már a fájdalom marad, a tehetetlen düh és az alkudozás, majd az elfogadás. Néhány napja még azt hittem, hogy elfogadtam, de az emberek ráébresztettek, hogy nem engedhetjük olyan könnyen el a jót, a jókat. Mi biztos sziklára építettünk velük, szeretjük őket, és igenis alkudozunk, vagy inkább kérünk ha kell.
Uram! Felébredtünk. Rádöbbentünk, hogy amit eddig természetesnek vettünk, az nem mindig az. Mi örültünk, és hálát adtunk, hogy ilyen lelki vezetőink vannak, de egyszer sem imádkoztunk azért, hogy tartsd meg nekünk őket. Most imádkozunk hozzád, hogy hagyd meg nekünk őket, ne engedd, hogy a felépítmény összedőljön, hogy a szeretet helyébe, megint a közöny költözzön. Ámen!
