Tettek...
2012. július 14. írta: bozotvirag

Tettek...

A mai napon ez a mondat került a szemem elé: "Bár a tettek nem mindig hoznak boldogságot, ám a tettek nélkül nincs boldogság." Ezen a héten több ilyen tett részese lehettem, közvetve, vagy közvetlenül. Hét elején láthattam azt a boldogságot azoknak a szülőknek, segítő önkénteseknek, és a kezdeményezőnek a szemében, akik nem tudták már tovább nézni, hogy bölcsis gyerkőceink, milyen sivár udvaron játszanak nap mint nap. Tettek érte! Összefogtak, gyűjtöttek, festettek, pályáztak, támogatókat találtak, és lám, megszépült a bölcsi udvar, új játékok várták a gyerekeket, és igen, a tettek következménye, igazi boldogság volt.

Még mindig tettek. Véradás volt csütörtökön. Egy helybéli asszony kérte a segítséget nagy műtéte előtt. A törzs véradókon kívül új arcok is megjelentek, egészen fiatalok is, mert megérezték, hogy lépni, segíteni kell. Az én "kis húgom" is első véradóként, mosolyogva, csillogó szemekkel köszönt el, abban a boldog tudatban, hogy valakin segíthetett. Teljesen más az a boldogság érzés, amit másokért teszünk, mint amikor kapunk valamit. Még azon is túltevő érzés, ha pl. munkahelyen ér bennünket elismerés, előrelépés. Közösségért, emberekért, különösképpen gyermekért végzett önkéntes munka, tettek értéke, és az azt követő boldogság érzet mindent visz. :)

Nem csak beszélni kell a dolgokról, hanem tenni is kell. Elsősorban azt kell tenni! Próbáljátok ki, minden ellenkező híresztelés ellenére, megéri jó embernek lenni. :)))

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotvirag.blog.hu/api/trackback/id/tr974656251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása