"Karácsony tizenkettedik napja van, köszönt és minden jót kíván, tizenkét ugra-bugra úr, tizenegy táncos tarka úrnő, tíz tekergő kéményseprő, kilenc kötényes kisleány, nyolc nyúl a vadász oldalán, hét hattyú, tolla tiszta hó, hat tyúkanyó, öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán."
(két napot, idő hiányában elcsaltam. :) Vége a karácsonyi ünnepkörnek, az ünneplőt lecseréltük hétköznapira, vége a csillogásnak, egy hosszú január vár ránk. Jó hír azonban, hogy a nappalok hosszabbodnak, igazán hideg időt sem jósolnak januárra, (www.idokep.hu), és holnap -Vízkeresztkor -elkezdődik a farsangi időszak, a báli szezon. Az álarc, a jelmez, vagy más néven maskara, ilyenkor előtérbe kerül. A gyerekek izgatottan tervezgetik minek öltöznek farsangkor, maskarában a legvisszahúzódóbb gyermek is felszabadul, mert kilép önmagából, titokzatossá válik, kedvelt mesehős, vagy valami más lesz belőle egy kicsinyke időre. Mi, felnőttek, vajon szeretnénk maskarát ölteni, vagy álarcot hordani? Vannak, aki egész évben álarcot hordanak, néha azonban, ha akarja ha nem, kitör a valódi énje, mert az igazi "én" nem tűri a hosszú elnyomást. Micsoda csalódást és döbbenetet vált ki egy-egy ilyen jelenet a környezet számára! Akiről azt hittük, hogy kedves, segítőkész, és talán barát, mint egy cipzárt húzza le magáról az álarcot és egy démon áll előttünk. Fájdalmas a szembesülés. Azt gondolom, hogy álarc hordása nagyon sok energiát emészt fel, épp ezért nem is érdemes viselni. Aki kibékült önmagával, nem akar örökké másoknak megfelelni, annak nincs is szüksége rá. Én szeretem az őszinte mosolyt és a csillogó szemeket látni, ezért, ha tehetem kerülöm az álarcosok társaságát. Persze ez nem mindig sikerül. :(
