Ma délután egy kíváncsi kisember úgy döntött, hogy egyedül meglátogatja a mamáékat.Boldogan indult az útnak,annyi érdekes dolog történt, míg kerekezett:csodaszép virágok, csiripelő madarak, illatos tavaszi gyümölcsfák, az úton sok ismerős bácsi és néni.Húhh! Milyen klassz dolog egyedül bicózni! Ezalatt otthon kétségbeesetten keresték,szüleik szinte eszüket vesztve mindent tűvé tettek,hogy megtalálják a kis elveszett bárányt.Volt aki látta őt a kövesúton biciklizni. Hogy is van ez? Látta, és nem ment oda hozzá, nem kérdezte meg senki, hogy -ki vagy te kis vándor?

A történet szerencsésen végződött,mert a helyi rendőrök két órán belül megtalálták,anyukája pedig bár zokogva az aggodalomtól, de végre magához ölelhette, a kis világjárót.Két gondolat foglalkoztatott a történet kapcsán: a közöny már minket, vidéki embereket is utólért. Itt pedig szinte mindenki ismeri a lemenőt, felmenőt is egyaránt. A másik pedig az, hogy mégis csak élhetőbb a vidék, mint a nagy városok. Itt a rendőrök is személyes, jó viszonyban vannak a helyiekkel, itt nem kell X órát várni a segítségre, ha valaki bajba kerül. Köszönet nekik! Szó ami szó, élhetőbb és biztonságosabb itt élni,és ez igen nagy értéknek számít a mai zűrös időkben.

A kis vándorra visszatérve:nem akart ő semmi rosszat, csak el akarta hinni, hogy egyedül is el tud menni mamáékhoz. Egyszer minden kisgyerek elindul világgá, figyeljünk rájuk.