Elszármazottak találkozója volt a hétvégén. Minden évben több alkalommal kapnak meghívást azok, akiket valamilyen oknál fogva elsodort a sors a szülőföldjükről. Lehetett ez önként vállalt,és sajnos lehetett kényszerű vállalás is. Egyéni sorsok, egyéni döntések, egy biztos: a kötődésük, a szeretteik itt vannak. Én nem tudom, hogy más milyen okok miatt ment innen el, én csak azt tudom, hogy én miért maradtam. Az én életemben is voltak olyan kanyarok, amikor elmenekültem innen, gondoltam arra is, hogy máshol kezdem újra az életem,de mindig arra a következtetésre jutottam,hogy sehol nem leszek úgy otthon, mint itt. Lehet új barátságokat, egzisztenciát kialakítani, lehet új otthont teremteni, de sehol sem olyan szépek a jácintok, mint a szülőházam kertjében volt, sehol sem olyan szép a naplemente, mint a falum határában, és sehol sem köszön rám annyi kedves ismerős mint itt, ahol az én otthonom van. Önök is ezért jönnek évről évre haza kedves elszármazott füzesgyarmatiak, a szívük itthon van.