Szemfényvesztés
2010. február 21. írta: bozotvirag

Szemfényvesztés

" Egy vagyok a 15 millió magyar közül, baloldali, aki a hazáját szenvedélyesen szerető politikus." -mondta mindezt Mesterházi Attila az MSZP miniszterelnök-jelöltje, tegnap a kampánynyitó kongresszusukon. Jóérzésű ember e szavak hallatán, már nem is dühöng, nem átkozódik, kicsit tekergeti a fejét, rosszallását kifejezve a szemfényvesztés láttán, hallatán, hiszen ki nem emlékszik még 2004-re, amikor ők szenvedélyesen féltették és riogatták a magyar választókat, hogy a 15 millióból, 3 millió "beözönlik" közénk. Mindig az aktuális kommunikációnak, érdekeknek megfelelően dönti el Mesterházi Úr, hogy melyik millióhoz is tartozik?

A mondat második részében, baloldaliságáról és a szenvedélyes hazaszeretetről beszél a Kis Varázsló. (a Nagy Varázsló az ő elődje, példaképe, Gy. F ) Baloldaliként úgy megnyomorították, elszegényítették az emberek 80%-át, hogy beláltható időn belül reményünk sincs a felállásra. Itt Füzesgyarmaton is, soha nem látott szegénység, reménytelenség tapasztalható, minimálbéres munkáért is kuncsorognak az emberek, (ha egyáltalán van az is!), miközben ők még az utolsó pillanatig, szenvedélyes szeretettel kilopják a szemünket is. Kit szeret ez az ember, milyen hazát? Nekem a haza azt jelenti, ahol élek, azokat az embereket, közösségeket, akikkel élek, és számomra nem közömbös azoknak a sorsa. A Kis varázsló, a szemfényvesztés nagy Mestere! Mindenki maga dönt arról, hogy hisz-e a mágusnak, vagy sem.

http://index.hu/video/2010/02/21/mesterhazy_tul_rocksztaros_volt/

index.hu/video/2010/02/21/mesterhazy_tul_rocksztaros_volt/

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotvirag.blog.hu/api/trackback/id/tr31778105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szőkéné Jucuska 2010.02.22. 10:42:04

Ritkán olvasok bele a blogodba, de mindig elcsodálkozok, milyen színes, változatos.Nekem tetszik.Ügyes vagy.

bozotvirag 2010.02.23. 18:01:57

Kedves Jucus!
Köszönöm,a megtisztelő figyelmed, és azt, hogy kommentjeiddel véleményt nyilvánítasz.:)
süti beállítások módosítása