Hétvége, szikrázó tavaszi napsütés, utazunk a trolin, amikor az egyik megállóban meglátok egy nem látó párt, egy fiút és egy lányt,elbúcsúztak és a lányt egy hölgy segíti, hogy biztonságosan fel tudjon szállni a járműre. Pár megálló után leszállt, és ment a csodálatos tavaszi napsütésben dolgára. Különös gondolatok kavarogtak a fejemben-milyen lehet nem látni azt a szikrázó napsütést amit én látok, milyen lehet színek, vizuális élmények nélkül élni, milyen lehet mások segítségére várni,hogy meg tudjunk látszólag egyszerű dolgokat oldani. Valószínű, hogy a lány nem gondolkozott ezen, tette a dolgát, élte a megszokott életét, számára természetes módon. Nem az ő különbözősége döbbentett meg, hanem az, hogy sok-sok gondunk, bajunk között elfelejtjük, hogy vannak a mienknél sokkal nagyobb gondok is, és milyen hálásak lehetünk azért, hogy láthatjuk a kerítés tövén az ibolyát, a fészkét építő gólyát,a zöldelő fákat, és azért, hogy baj nélkül haza érhetünk, mert látjuk a haza vezető utat.