Egy időre befagyott a bozót, az első meleg napsugarak azonban talán kiolvasztják. Kedves barátaim kérdezték tőlem, mi van velem, ebben az évben nem történt semmi? Köszönöm nektek, hogy hiányzik ez a picinke blogocska, nekem is hiányzott. Talán túl sok is történt, annyira sok, hogy már írni sem volt erőm. Pedig legutóbb azt írtam, hogy a jövőben törekszem arra, hogy lassítsak. Eddig nem jött össze. Tartottam tőle, hogy a helyi újság szerkesztése elszívja a bejegyzésekhez szükséges információt, hát úgy is lett. A "bozót" azonban nemcsak erről szól, kell, hogy legyenek személyes benyomásaim, gondolataim, érzéseim. Tulajdonképpen ezért jött létre annó. Itt van mindjárt témának az egyenes beszéd kérdése. Sokat gondolkodok azon, hogy miért is kerül sokszor konfliktushelyzetbe az ember az egyenes beszéd miatt. Mi az ami irritálja az emberek nagy részét ezzel a témával kapcsolatban? Az egyenesség szokatlansága, igazság fájdalma, az egykörösség egyszerűsége? A kanyargós úton többet lehet bámészkodni, töprengeni, az egyenes út rövidebb és ezáltal gyorsabb is. Lehet, hogy itt van a kutya elásva? Sok szomorúságot okozott nekem ennek a módszernek az alkalmazása, mert rá kellett jönnöm, mennyire törékenyek az emberi kapcsolatok, mennyire nem értik és nem szeretik az őszinteséget. Megszoktuk a kanyargós utakat. Lehet, hogy meg kellene tanulnom rébuszokban beszélni, hetvenhét kört futni? Piszok fárasztónak találnám, de lehet, hogy jobban szeretnék.