Ma délelőtt az istentisztelet az alábbi dallal kezdődött. Telitalálat! Hűen tükrözi az elmúlt időszak vívódásait bennem. Kell néha, hogy töprengjünk, még akkor is, ha ez sok időbe telik, míg letisztulnak a dolgok. Délután pedig, Márai Sándor csodálatos tanácsa adta meg a választ, arról, hogy időnként lazítani kell az életen. Amikor csak forogsz magad körül, és már majdnem hülyeségeket csinálsz,- mert eltompul a realitás érzéked- milyen jó, hogy utadba jön egy jó könyv, vagy egy szép dal.

"Mint a hajós, kinek hajója nagy viharba jutott, s egyszerre látja, hogy a vitorlák kötelei megfeszülnek, a nagy vitorlaszárnyak vészesen megdagadnak az orkán tébolyodott leheletétől, a huzalok recsegnek és ropognak, s a düledező és táncoló hajófedélzeten a bőgő és átcsapó hullámok között imbolyogva, utolsó erejével is a vitorlákhoz és kötelekhez siet, hogy lazítson mindezen:úgy tudjad te is életed veszélyes és viharos pillanataiban, hogy a nagy feszültségeket nem tudod elviselni, az emberi kapcsokon és kapcsolatokon lazítani kell, máskülönben törik és szakad minden. Ilyenkor dobjál félre mindent: munkát, emberi vonatkozásokat, életrendet, s bízzad magad a sorsra és a viharra. Minden életben, és minden életszakaszban kerekednek ilyen viharok, mikor mindaz ami addig kötés volt, nem bírja ki a szenvedélyes indulatok viharának feszítését. Lazíts és várjál. Reggelre eláll a vihar."    (Márai Sándor)