Mozgalmas volt a hétvége. Programhegyek, és egy szomorú esemény jellemezte városkánk életét.Több rendezvényre is várták az érdeklődőket Füzesgyarmaton: pénteken, Csepeli István Kodály Zoltán díjas népi iparművész kiállítás megnyitójára, mely egy finom hangulatú Márai Sándor esttel volt egybekötve. A gyönyörű alkotásoknak a Református templom ad helyet két hétig.

Szombaton a Békés Megyei Jókai Színház művészei tartottak kortárs irodalmi művekből összeállított előadói estet az Ösvény Alapítvány szervezésében. Az est vidám, olykor kissé szabadszájú, pikáns humorú volt, de teljesen fogyasztható formában. A közönség jól érezte magát, sokat nevettünk, ami igazán ránk fér néha. Párhozamosan ebben az időben az Elszármazottak Egyesülete tartotta rendes évi bálját. Talán túl sok is ez egy hétvégére, de mindenki arra számol, hogy ebben az időben többen látogatnak haza, talán többen érdeklődnek az amúgy ingyenes kulturális és szórakoztatási lehetőségek után. Sajnos a szervezők minden erőfeszítése ellenére kevesen, egyre kevesebben érdeklődnek. Mi lehet az oka? Közöny, kényelmi okok, igénytelenség? Mindig agyalunk rajta, de még nem jött szembe a válasz.

A szomorú esemény pedig, városunk volt polgármesterének, Várkonyi Imrének a halála, aki fiatalon, sokat küzdve az éltéért távozott el közülünk. Híre megrendítette a település lakóit, sokan szerették és tisztelték. Egész nap folyamatosan virágokkal és mécsesekkel rótták le kegyeletüket az emberek a Polgármesteri Hivatal előtt. Nyugodj békében Polgármester úr!

A halottak napi hosszú hétvége mindig kicsit ellentmondásos számomra. A nyüzsi és a csend találkozása. Nekem a csend, az emlékezés jobban tetszene, de egy ilyen fura világot élünk, ahol nagy a zaj, a ricsaj, és a csend lassan hiánycikké válik. A mai ember számára a csend félelmetes, a befelé fordulásra, emlékezésre sok időt, energiát kell fordítani, de szükséges, mert nélküle kiüresedünk, közönyössé válunk. Lelkünk számára a csend megélése olyan mint testnek a víz, lételem. Használjuk ki a hétvégét, legyünk néhány órát csendben, egyedül, emlékezzünk azokra aki szívünkben fontos helyet foglalnak el, akik hiányát igazán sohasem tudjuk elfogadni.